A hajbeültetés második napjának eleje hasonlított az elsőre: átöltözés, 1-2
gyógyszer bevétele, de már hajvágás nem kell, így még gyorsabban kezdhetünk.
Ezen a napon 2800 hajszálunk volt, és ami ugye a jó hír, hogy ez mind
előre kerülhet, sőt a doktornő új hajvonalat is javasolt. Én is nagyon szerettem
volna, ha a hajvonal két szélét egy kicsit lejjebb lehetne hozni, sőt én
tulajdonképpen még lejjebb is szeretném, mint amit a doktornő berajzolt. Ő
azonban határozott volt és egy bizonyos pontnál nem engedte lejjebb vinni, mert
akkor már nem lenne meg a megfelelő sűrűsége. Persze örülnék, ha azt a vonalat
lehetne amit én gondoltam, ugyanakkor a doktornő határozottsága megnyugtat és
biztonságérzetet ad, mégiscsak ő ért hozzá, hogy mit lehet és nekem is az az
érdekem, hogy a végeredmény jól nézzen ki.
A frontvonal érzéstelenítése a legkellemetlenebb, de hamar
túl vagyunk rajta. Ebéd előtt még elő kellett készíteni a beültetendő hajak
helyét, hogy a beültetés idejére a vérzés már csillapodjon – ez több mint ezer
vágást jelent, milyen jó hogy ebből már semmit sem érez az ember!
Délután a haj berakása már sokkal kényelmesebb. A sebesség
most is bámulatos volt. Van szemben egy óra, és azon néztem az időt: ha nem kellett a
doktornőnek igazítani a csipesszel a hajat, akkor három másodpercenként tette
bele az új graftokat. Mindezt a szemben levő kikapcsolt tv képernyőjén
tükröződve láttam, mert persze egyébként a fejem tetejére nem látok rá.
Négy óra körül elkészültünk. Köszönöm mindenkinek, a
doktornőknek is, az asszisztenseknek is, hála az ő szaktudásuknak,
igyekezetüknek és gondoskodásuknak csak pozitív emlékem van a hajbeültetésről.
Egy ilyen beavatkozásról hazafelé tartva az ember nem nyújt
igazán szép látványt, úgyhogy örültem, hogy otthon a lépcsőházban egy szomszéd
se jött szembe és nem láttak ebben az állapotban.
Összességében
az idei beültetés sokkal könnyebb volt. Nem is vérzett annyira, nem is fáradtam
el igazán, a tavalyi tapasztalat miatt tényleg nem aggódtam egyáltalán.
