Fiatalabb koromban kifejezetten szép és dús hajam volt, a
fodrászok mindig dicsérték. Körülbelül tíz évvel ezelőtt lassacskán
megváltozott a helyzet. Hogy pontosan mikor kezdődött, azt nehéz lenne
megmondani, mert a jelenlegi állapot nagyon fokozatosan alakult ki. Az egyik
fodrász egyszer megemlítette, hogy egy kicsit ritkul a hajam, de valahogy akkor
még nekem nem volt annyira feltűnő, és nem is foglalkoztam ezzel. Aztán
2010-ben néhány olyan fotó készült rólam, amelyeken a fejem felülről látható.
Ez sokkoló volt! Valójában ekkor értettem meg, hogy kopaszodok. Naivnak tűnhet,
de én soha korábban nem gondoltam, hogy ez velem megtörténhet. Nos, innentől
kezdődik ez a történet.
Jelenleg a fejtetőmön egy 6-8 cm átmérőjű terület van, ahol
erős a hajhiány. Ezt én közvetlenül nem látom, de éppen elég, hogy tudom, hogy
így van. Elől két oldalt ritkult, mint általában másoknak is. Mivel aránylag
hosszúra van hagyva, elől lehet úgy fésülni, hogy nem annyira feltűnő, de elég,
ha a szél csak egy kicsit belefúj, akkor rögtön kiderül a turpisság, és
olyankor bizony elég rosszul néz ki.
Hajhiányos terület hajbeültetés előtt |
Bár sajnáltam, hogy a hajam már nem a régi, és hallottam is
a hajbeültetésről, sokáig egyáltalán nem gondolkodtam ezen a lehetőségen. Jó minőségű,
a haj növekedést elősegítő samponom van, de azon kívül nem használtam semmi
különösebb hajszeszt, vagy hajnövesztő szert sem. Leginkább a csodában
reménykedtem, hogy ez csak ideiglenes, és majd visszanő. Miután több év eltelt
(és természetesen nem nőtt vissza) egyre inkább foglalkoztatott, hogy mit
lehetne tenni. Ekkor már tudatosan kezdtem keresni a megoldást. Sok olyan ember
véleményét olvastam, aki kipróbált mindenféle szert, de hasztalanul, és végül
csak a hajátültetéssel sikerült elérni a megfelelő eredményt. Így én a
hajnövesztő szereket kikerülve közvetlenül a hajátültetést választottam.
2016 őszére sikerült meghoznom a döntést: belevágok. Ezután
az események felgyorsultak. Interneten kb. fél tucat klinikát találtam, melyek
közül a komolyabbnak látszók weboldalait igen részletesen áttanulmányoztam.
A HairHungary előtt egy másik klinikán is jártam
konzultáción. A weboldaluk nagyon szép volt és a telefonban is kedvesek voltak,
a személyes találkozó azonban nem volt eléggé meggyőző. Tovább gondolkoztam, és
ekkor kezdtem el többet olvasni a HairHungary-ről, míg végül arra jutottam,
hogy ez lesz a megfelelő klinika.
Telefonon jelentkeztem, és mivel valaki lemondott egy
időpontot, elég hamar sikerült a személyes konzultációra eljutnom.
Az adatlap kitöltése után egy nagyon kedves doktornő
fogadott. Először azt beszéltük meg, hogy milyen eredménnyel lennék én
elégedett, mik az én elképzeléseim, elvárásaim. Ezután a doktornő rárajzolta a
homlokomra az általa javasolt hajvonalat, megmérte a kopasz terület méretét és
kiszámolta, hogy mennyi haj átültetésére lenne szükség. Az én esetemben
(sajnos) mind a 6000 hajszálra szükség van, ami a két napos műtét során
maximálisan áthelyezhető. A doktornő azt javasolta, hogy ebből 2000 jusson a
fejtetőre és 4000 előre, mert ott egy kicsit nagyobb is a terület, és általában
mindenki azt látja. Ezzel a javaslattal én is teljesen egyet értettem.
A doktornő részletesen
elmagyarázta a beavatkozás menetét. Ezek után sok kérdésem már nem volt, az pedig semmiképpen sem volt kérdés, hogy
melyik klinikát választom. Rögtön kértem feltételes időpontot, és csak azért
nem mondtam még 100%-osan akkor igent, mert ilyen horderejű döntéseknél
mindenképpen szeretek még egyet aludni rá, és kikérni otthon a család
véleményét is. Két nappal később befizettem az előleget, és bár a műtét, különösen
a végeredmény még jóval odébb volt, én mégis nagy megnyugvást éreztem – jó
helyen leszek itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése