A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sampon. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sampon. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. április 16., hétfő

Az első hét


Tavaly a hajátültetés utáni első hét elég megterhelő volt: a sok érzéstelenítő utóhatására feldagadt az arcom, színes foltok jelentek meg rajta, néhány napig elég fáradt is voltam. 

Idén ezek a tünetek sokkal enyhébbek voltak, és jóval könnyebben viseltem ezt az időszakot. A bukósisak szerű érzés is sokkal gyengébb, szinte nincs is.

Ugyanúgy, mint tavaly, a beültetett területet kétóránként a klinikától kapott fiziológiás sóoldattal kellett lespriccelni, majd az első hétvégétől naponta egyszer, már a zuhany alatt kellett megmosni.

Egy héttel a hajbeültetés után


Az egyhetes kontrollon a doktornő ismét elégedett volt az eredménnyel, és egy speciálisan a hajátültetés utánra kifejlesztett sampont javasolt. Tegnap óta már ezzel moshatom a hajamat, amelyhez óvatosan már kézzel is hozzá lehet nyúlni. A beültetés tehát megtörtént, az első legnehezebb és legkritikusabb egy héten is túl vagyok, most a hosszú várakozás következik...

2017. november 14., kedd

A nyolcadik hónap



A hajbeültetésem utáni nyolcadik hónapra végre nagyjából elérte a hajam azt a hosszúságot, amit régebben általában megszoktam. 

Elől, a beültetett területen is elég hosszú már a legtöbb hajszál, csak az újak egy része rövid, ott egy kicsit még szebb lesz majd. Sokkal jobb lett, mint volt, de egy kis sűrítés még ráférne. Meglátjuk, hogy a következő alkalommal mire lesz lehetőség.

8 hónappal hajbeültetés után




Oldalt és hátul nagyon szép, senki nem gondolná, hogy onnan valami is hiányzik.

Még áprilisban vettem a klinikán egy speciális, hajtápláló sampont és a korábbi samponommal együtt rendszeresen használom, hogy ami eddig nem hullott ki, az lehetőleg most már megmaradjon. Az illata is nagyon jó, és remélem hatásos lesz hosszú távon is.