A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hosszabb haj. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hosszabb haj. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. augusztus 2., csütörtök

Hatodik hónap

Továbbra is nagyon lassú a növekedés a beültetett területeken, de van azért változás. A fényképen mindig egy kicsit rosszabbul néz ki, mint amit és a tükrökben látok, nem tudom, talán a megvilágítás az oka. Mindenesetre elől már a fényképen is elég jó, a fejtetőn még mindig kell néhány hónap. Most az játszódik le visszafelé irányban ami a haj kihullásakor történt. Akkor nagyon lassan megritkult és egyre jobban kilátszott a fejbőr. Olyan lassan történt, hogy nagyon sokáig észre sem vettem. Most a hajszálak visszahódítják a területet és a kopasz folt lassan, de biztosan halványodik.
Haj, csak nőne már egy kicsit gyorsabban!

2018. március 8., csütörtök

A tizenkettedik hónap



Eltelt egy egész év a hajbeültetésem óta. Na mit szóltok? Egymás mellé tettem a két képet és elég látványos az eredmény. 

Bal oldalon az eredeti, egy évvel ezelőtti kép, jobb oldalon, körülbelül ugyan olyan szögből fotózva a mostani állapot. Persze jó lenne még ezt is sűríteni kissé, mivel az én hajam nagyon vékony szálú, ezért másokhoz képest több kell belőle, hogy ugyanazt az eredményt adja.

A különbség nagyon látványos!

Ha te is hajbeültetésen gondolkozol, nézd meg, hogy mennyire vastagok a hajszálaid a hátsó donorterületen. Ha vastagok, akkor az enyémnél jobb eredményt is el tudsz érni, ha netán nem túl vastagok, akkor még mindig lehet hosszúra hagyni, mint ahogy nekem is van. Az enyém talán már túl hosszú is, néhány hete aktuális lenne a fodrász meglátogatása, de mivel hamarosan újabb hajbeültetés lesz és úgyis levágják, inkább nem mentem.

A donorterület úgy néz ki mintha hozzá se nyúltak volna. Senki nem gondolná, hogy onnan 5400 haj hiányzik.

2018. február 12., hétfő

A tizenegyedik hónap



Az előző hónaphoz képest most sincs sok változás. 

Mivel már régen voltam fodrásznál, lassacskán megnőtt a hajam, és oldalt, valamint hátul elég hosszú és jó sűrű. Elől is hosszú de itt azért nem olyan sűrű. Viszont teljesen természetes hatása van.