A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eredmény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eredmény. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. augusztus 2., csütörtök

Hatodik hónap

Továbbra is nagyon lassú a növekedés a beültetett területeken, de van azért változás. A fényképen mindig egy kicsit rosszabbul néz ki, mint amit és a tükrökben látok, nem tudom, talán a megvilágítás az oka. Mindenesetre elől már a fényképen is elég jó, a fejtetőn még mindig kell néhány hónap. Most az játszódik le visszafelé irányban ami a haj kihullásakor történt. Akkor nagyon lassan megritkult és egyre jobban kilátszott a fejbőr. Olyan lassan történt, hogy nagyon sokáig észre sem vettem. Most a hajszálak visszahódítják a területet és a kopasz folt lassan, de biztosan halványodik.
Haj, csak nőne már egy kicsit gyorsabban!

2018. március 8., csütörtök

A tizenkettedik hónap



Eltelt egy egész év a hajbeültetésem óta. Na mit szóltok? Egymás mellé tettem a két képet és elég látványos az eredmény. 

Bal oldalon az eredeti, egy évvel ezelőtti kép, jobb oldalon, körülbelül ugyan olyan szögből fotózva a mostani állapot. Persze jó lenne még ezt is sűríteni kissé, mivel az én hajam nagyon vékony szálú, ezért másokhoz képest több kell belőle, hogy ugyanazt az eredményt adja.

A különbség nagyon látványos!

Ha te is hajbeültetésen gondolkozol, nézd meg, hogy mennyire vastagok a hajszálaid a hátsó donorterületen. Ha vastagok, akkor az enyémnél jobb eredményt is el tudsz érni, ha netán nem túl vastagok, akkor még mindig lehet hosszúra hagyni, mint ahogy nekem is van. Az enyém talán már túl hosszú is, néhány hete aktuális lenne a fodrász meglátogatása, de mivel hamarosan újabb hajbeültetés lesz és úgyis levágják, inkább nem mentem.

A donorterület úgy néz ki mintha hozzá se nyúltak volna. Senki nem gondolná, hogy onnan 5400 haj hiányzik.

2018. január 8., hétfő

A tizedik hónap



Megint eltelt egy hónap, de most túl sok változásról nem tudok beszámolni. 

Kezdetben minden nap, néha naponta többször is vizsgálgattam a tükörben a hajamat, és néztem hogyan alakul, de most már kezdem megszokni, sokszor el is felejtkezem róla. Egyik hónapról a másikra már nincs akkora változás. 

10 hónappal a hajbeültetésem után



Mivel ennyire lassan alakul ki az eredmény, másoknak sem nagyon tűnik fel, és eddig még senki sem kérdezett rá, hogy „nahát mit csináltál a hajaddal? Sokkal jobb most, mint volt.” 

Persze összességében azért messze van a tökéletestől, de hát úgy tűnik olyan sok haj hiányzott, hogy egyelőre ennyit lehetett tenni. A hajbeültetésem egy éves évfordulóján majd egymás mellé fogom tenni a kiinduló és a végső fényképet, és bízom benne, hogy elégedett leszek.

2017. december 12., kedd

A kilencedik hónap


Most - 9 hónappal a hajbeültetésem után - újabb kontrollon voltam a HairHungary Klinikán és természetesen ez alkalommal is minden teljesen rendben volt. 

Talán nem is kell külön mondanom, hogy panasz, fájdalom, probléma nincs. A doktornő szerint a donorterületen egyáltalán nem is látszik, hogy onnan bármennyi haj hiányozna, és ezt én is így gondolom. 

Ha a fotókat megnézitek, hátul és oldalt teljesen természetesnek néz ki, mintha hozzá sem nyúltak volna. Ez azért nagyon jó, mert hamarosan folytatni szeretném, amit elkezdtünk, és most az úgynevezett vertex területen (a fejem tetején) levő kerek foltot kellene beültetni. 

A következő hajbeültetésem célja a vertex rész sűrítése lesz.




Mivel hátul és oldalt bőven van haj, ennek orvosilag nincs akadálya. Elől még néhány százalékot javulhat, de a nagy része már kinőtt a kívánt hosszúságra, nagy változás már nem lesz. Egy kis sűrítés még itt is jól jönne, remélem, hogy a későbbiekben lesz még rá lehetőség.