A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hajbeültetés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hajbeültetés. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. augusztus 2., csütörtök

Hatodik hónap

Továbbra is nagyon lassú a növekedés a beültetett területeken, de van azért változás. A fényképen mindig egy kicsit rosszabbul néz ki, mint amit és a tükrökben látok, nem tudom, talán a megvilágítás az oka. Mindenesetre elől már a fényképen is elég jó, a fejtetőn még mindig kell néhány hónap. Most az játszódik le visszafelé irányban ami a haj kihullásakor történt. Akkor nagyon lassan megritkult és egyre jobban kilátszott a fejbőr. Olyan lassan történt, hogy nagyon sokáig észre sem vettem. Most a hajszálak visszahódítják a területet és a kopasz folt lassan, de biztosan halványodik.
Haj, csak nőne már egy kicsit gyorsabban!

2018. május 16., szerda

Az első hónap


Túl vagyok a hajbeültetést követő első hónapon és elmondhatom, hogy a tavalyi alkalomhoz képest nem volt semmi, de semmi problémám. Nem dagadt fel a fejem, alig volt egy kis elszíneződés (még az első héten) és nincs semmilyen feszítő érzés a fejbőrön. Innentől már nem is kell semmi problémára számítani.

Már sapkát is nyugodtan felvehetek, így el tudom rejteni a hajamat, ami most még elég szokatlanul néz ki. Annyira nincs probléma, vagy fájdalom, hogy szinte már el is felejtem, hogy hajbeültetés volt. Azért persze a tükörben rendszeresen megnézem, hogy az elmúlt egy órában mennyit nőtt :)

A beültetett területek természetesen most még adnak látványos eredményt, egyrészt mert a haj nagyon rövid, másrészt a prognózisnak megfelelően átmenetileg a beültetett hajszálak egy része kiesik. Ez a folyamat a második héten kezdődött és a harmadik héten érte el a csúcspontját. Napi száznál is több esett ki. 

A második sűrítés után egy hónappal

A vertex terület mostani állapota

Mindazonáltal a doktornő az egy hónapos kontrollon azt mondta, hogy kevesebb esett ki mint amennyire számítani lehetett volna, és összességében jobban néz ki, mint ami várható volt. Amelyek kiestek, azok majd lassan újra meg fognak jelenni, de ami nem hullott ki a beültetett hajból, az is lassabban nő, mint a nem bolygatott haj. A közeli képeken még elég ritkásnak látszik, de a donorterületet ábrázoló képen látszik a fejtető is, és ott szerencsére már van egy kis különbség a műtét előtti időszakhoz képest.
 
Ha jól megnézzük a képeket akkor észrevehetjük, hogy a vertex körül egy gyűrű alakban a legsűrűbb a haj, mert ott nem is hullott ki és nem is lett belőle átültetésre kiszedve. Az egy olyan zóna, amit nem használnak donorterületnek ezért van egy kis kontraszt a most ritkásabbnak látszó donorterület és e között a gyűrű alakú terület között. Ahogy meghosszabbodik a haj ez a különbség eltűnik.

2018. április 16., hétfő

Az első hét


Tavaly a hajátültetés utáni első hét elég megterhelő volt: a sok érzéstelenítő utóhatására feldagadt az arcom, színes foltok jelentek meg rajta, néhány napig elég fáradt is voltam. 

Idén ezek a tünetek sokkal enyhébbek voltak, és jóval könnyebben viseltem ezt az időszakot. A bukósisak szerű érzés is sokkal gyengébb, szinte nincs is.

Ugyanúgy, mint tavaly, a beültetett területet kétóránként a klinikától kapott fiziológiás sóoldattal kellett lespriccelni, majd az első hétvégétől naponta egyszer, már a zuhany alatt kellett megmosni.

Egy héttel a hajbeültetés után


Az egyhetes kontrollon a doktornő ismét elégedett volt az eredménnyel, és egy speciálisan a hajátültetés utánra kifejlesztett sampont javasolt. Tegnap óta már ezzel moshatom a hajamat, amelyhez óvatosan már kézzel is hozzá lehet nyúlni. A beültetés tehát megtörtént, az első legnehezebb és legkritikusabb egy héten is túl vagyok, most a hosszú várakozás következik...

2018. április 9., hétfő

A második nap


A hajbeültetés második napjának eleje hasonlított az elsőre: átöltözés, 1-2 gyógyszer bevétele, de már hajvágás nem kell, így még gyorsabban kezdhetünk.

Ezen a napon 2800 hajszálunk volt, és ami ugye a jó hír, hogy ez mind előre kerülhet, sőt a doktornő új hajvonalat is javasolt. Én is nagyon szerettem volna, ha a hajvonal két szélét egy kicsit lejjebb lehetne hozni, sőt én tulajdonképpen még lejjebb is szeretném, mint amit a doktornő berajzolt. Ő azonban határozott volt és egy bizonyos pontnál nem engedte lejjebb vinni, mert akkor már nem lenne meg a megfelelő sűrűsége. Persze örülnék, ha azt a vonalat lehetne amit én gondoltam, ugyanakkor a doktornő határozottsága megnyugtat és biztonságérzetet ad, mégiscsak ő ért hozzá, hogy mit lehet és nekem is az az érdekem, hogy a végeredmény jól nézzen ki.

A frontvonal érzéstelenítése a legkellemetlenebb, de hamar túl vagyunk rajta. Ebéd előtt még elő kellett készíteni a beültetendő hajak helyét, hogy a beültetés idejére a vérzés már csillapodjon – ez több mint ezer vágást jelent, milyen jó hogy ebből már semmit sem érez az ember! 

Délután a haj berakása már sokkal kényelmesebb. A sebesség most is bámulatos volt. Van szemben egy óra, és azon néztem az időt: ha nem kellett a doktornőnek igazítani a csipesszel a hajat, akkor három másodpercenként tette bele az új graftokat. Mindezt a szemben levő kikapcsolt tv képernyőjén tükröződve láttam, mert persze egyébként a fejem tetejére nem látok rá.

Négy óra körül elkészültünk. Köszönöm mindenkinek, a doktornőknek is, az asszisztenseknek is, hála az ő szaktudásuknak, igyekezetüknek és gondoskodásuknak csak pozitív emlékem van a hajbeültetésről.

Egy ilyen beavatkozásról hazafelé tartva az ember nem nyújt igazán szép látványt, úgyhogy örültem, hogy otthon a lépcsőházban egy szomszéd se jött szembe és nem láttak ebben az állapotban.

Összességében az idei beültetés sokkal könnyebb volt. Nem is vérzett annyira, nem is fáradtam el igazán, a tavalyi tapasztalat miatt tényleg nem aggódtam egyáltalán.